Growing in Love with My Body
A magyar verzióhoz görgess lejjebb
Growing in Love with My Body
After 40 years, I’ve reached a place where I love my body. I’ve built a mutually nourishing relationship with it, where love and a sense of unity have recently emerged.
We are one, in harmony with ourselves; my body is not separate from my mind. This is (still) not spirituality but biology. My nervous system is embedded in my tissues, as it is itself a tissue.
I really appreciate Nita Little's expression, bodymind, from the world of Contact Improvisation.
A simple example: how physical pain or hormonal changes can profoundly affect our mood and emotional responses to life's challenges. Conversely, modern, progressive, and scientifically-minded professionals working with the body today understand how emotional states, social connections, and belief systems influence the body’s processes.
We Are Made of Parts
We are a unity of parts. Our body—nervous system included—is a unity of tiny components: cells, organs, bacteria, materials from the outside world that become part of our body, and stimuli to which we respond. Together, these units make up who we are.
I can distinguish where the liver ends and the diaphragm begins; this is blood, that’s a cell, and that’s a nutrient absorbed by the cell. I can differentiate between them, yet they cooperate to form a whole.
I can distinguish myself from my children, yet together we form a family.
Every part is in constant connection and interaction with the others.
This is the physical plane…
Being in Love with My Body
What connects the parts into a whole?
What creates the feeling of separation so often?
The first time I viewed my body from the outside, I was three years old. I was seriously ill. Standing in the bathroom, wrapped in a towel, I briefly saw my body and its extreme frailty as though from outside myself. I would have gladly let it go.
After that, I remained a weak child—thin, frail.
At the same time, my instinctive attraction to movement and the opportunities to pursue it led me on a path where being present in the body became a daily routine—and has remained so ever since.
Still, a kind of duality stayed with me: the love of movement and the strange relationship with my body.
Why isn’t it strong enough, no matter how much I train? Why is it so skinny? Other people have such beautiful muscles. Other girls are so gracefully curvy, and I’ll never be that feminine! Why will my feet never point as beautifully or my hips open as fully as my peers’? It’s impossible to move softly with this angular body, all sharp bones.
I easily resonated with religious views that taught us not to identify with our bodies. Not only because I had experienced something like that or because I believed the sacred texts, but because I didn’t want to identify with this body.
Having children was a positive experience. My body’s ability to carry pregnancies and give birth naturally and without complications or assistance—and then to nurse two children for three years each—gave me tremendous strength and faith in myself and my body. I felt like I could handle anything.
I was wrong.
Not long after, exhausting my body led to back problems and other physical difficulties, which taught me my limits. My body became a burden again, one that hindered and caused pain. There were times I couldn’t get out of bed.
During that period, I learned to dance in my imagination. It calmed me. I didn’t need my body to dance. My body wasn’t me—it just tethered me to the earth, to existence, for now.
I began to immerse myself in the study of the body. I wanted to heal it, to understand it. I’ve invested enormous effort into this and continue to do so. Since then, I’ve been researching the body, movement, and humanity.
Through my explorations and experiments, I’ve encountered an incredible wealth of information and techniques. Each has brought a new level of improvement, relief from pain, well-being, and understanding. I’m continually learning how to serve my body and provide it with what it needs.
Helping others adds new colors to these experiences every day.
Today, whether it’s my own or someone else’s difficulty, I can often sense the right direction to take. Not just from knowledge, experience, or "the brain," but also from within—by listening to the body’s requests.
In recent years, my main focus has been on communication and connection with the body. Behind every technique—even the strictly tissue- and science-based ones—I observe how I converse with the body, what it tells me, and what I say to it. Dance and somatics provide the foundation for this focus. Beyond knowing where things are in the body—which tissue responds to which stimulus, which muscle moves what—we also feel this from within.
Indeed, we sense what we need, but sometimes we don’t understand, can’t decode the message, or don’t know how to respond.
Like any relationship into which we invest quality time and attention, the relationship with my body has started to flourish.
A few weeks ago, during a recovery period after a serious illness, lying on my back, weak and thin, holding my legs resting on the radiator, I was struck by the feeling: how much I love this body! Its movements, its shapes, its wisdom.
I’m grateful for its ability to heal again and again. For the joy and pleasure it has recently given me. I marvel at all it can do!
I love being in it, feeling every move of every part of me, letting it go where it pleases. I listen closely to hear what it says, what it whispers about every aspect of life. It gives good advice!
When I move in ways that feel good to it, in return, I experience a kind of pleasure I can only reach this way. We can only create this together.
In recent weeks, I’ve had dance moments where a sort of trance has visited me. This is different. I still let it lead, but I don’t feel it the same way. I watch from the outside—a bit like when I was three. But now, I admire it. It’s even stronger and more skilled in those moments.
One morning, while listening to a love song, I realized: this is love.
A sense of unity, mutual attention and service, admiration, and respect.
What kind of quality progress can we achieve in the future, together, in love,?...
Growing in Love with My Body
40 év után eljutottam oda, hogy szeretem a testemet. Egy kölcsönösen éltető kapcsolatot építettem fel vele, ahol az elmúlt időszakban megjelent a szeretet és az egység érzése.
Egyben vagyunk, egységben önmagunkkal; a testem nem különálló az elmémtől. Ez (még) nem spiritualitás, hanem biológia. Az idegrendszerem benne van a szöveteimben, hiszen ő maga is egy szövet.
Nagyon szeretem Nita Little kontakt-tanár kifejezését: bodymind.
Egyszerű példa, hogy egy testi fájdalom vagy hormonális változás milyen nagymértékben tudja befolyásolni a hangulatunkat és az élet kihívásaira adott érzelmi reakcióinkat. A másik irányban pedig ma már minden modern, haladó, tudományosan gondolkodó, a testtel foglalkozó szakember átlátja, hogyan hatnak az érzelmi állapotok, a szociális kapcsolatok és a hitrendszerek a test folyamataira.
Részekből állunk
Részek egysége vagyunk. A testünk – benne az idegrendszerrel – apró részek egysége: sejtek, szervek, baktériumok, a külvilágból érkező anyagok, amelyek a testünkké válnak, az ingerek, amelyekre reagálunk. Ezen egységek együttese mind mi magunk vagyunk.
El tudom különíteni, meg tudom mondani, meddig tart a máj, meddig a rekeszizom, ez itt vér, az ott egy sejt, amaz pedig a tápanyag, amit a sejt felvesz. Meg tudom különböztetni őket, de mégis ezek így egyben, együttműködve adnak egy egységet.
Meg tudom különböztetni magamat a gyerekeimtől, de mi együtt adunk ki egy családot.
Minden rész folyamatos kapcsolatban és kölcsönhatásban van a többiekkel.
Ez a fizikai sík…
Szerelemben lenni a testemmel
Mi az, ami összeköti a részeket egységgé?
Mi az, ami a leválasztottság érzetét adja mégis sokszor?
Az első élményem, amikor a testemet kívülről szemléltem, 3 éves koromban volt. Komoly betegségem volt. Álltam a fürdőszobában, törülközőbe bugyolálva, és valahogy a testemet és annak extrém gyengeségét egy pillanatra kívülről szemléltem. Szívesen elengedtem volna.
Ezek után gyenge gyermek maradtam. Vékonyka, betegecske.
Ezzel párhuzamosan a mozgás iránti ösztönös vonzalmam és az erre való lehetőségem egy olyan úton vitt, ahol a testbe kerülés napi rutin volt, és azóta is az.
Mindig velem maradt egyfajta kettősség: a mozgás szeretete és a testemmel való furcsa kapcsolat.
Miért nem elég erős, akármennyit edzem? Miért ilyen vézna? Másoknak milyen szép izmai vannak. Más lányok milyen szépen kerekek, és én sosem leszek ilyen nőies! Miért nem lesz sosem olyan szép a spiccem és nyitott a csípőm, mint a társaimnak? Nem lehet ezzel a szögletes testtel puhán mozogni, hiszen csupa kiálló csont vagyok.
Könnyedén hangolódtam rá olyan vallási nézetekre, amelyek szerint a testünkkel nem azonosítjuk magunkat. De nem csak azért, mert volt erről élményem, vagy mert elhittem a szent szövegeknek, hanem mert nem akartam ezzel a testtel azonos lenni.
A gyerekek érkezése pozitív élményt adott. Az, hogy képes volt a testem kihordani és természetes, komplikáció- és segítségmentesen megszülni, majd két gyermeket is három-három évig szoptatni, hatalmas erőt és hitet adott magamban és a testemben. Azt éreztem, most már mindent elbírok.
Tévedtem.
Nem sokkal később a testem kimerítésének következményeként derékproblémáim és egyéb fizikai nehézségeim lettek, amelyek segítettek megérezni a határaimat. Újra teherré vált a testem, ami akadályozott és fájdalmat okozott. Sokszor nem tudtam felkelni az ágyból.
Ekkor megtanultam képzeletben táncolni. Ez megnyugtatott. Nem kell a testem a tánchoz. A testem nem vagyok én, csak itt, most köt a földhöz, a létezéshez.
Elkezdtem elmélyedni a testben és annak tanulmányozásában. Meg akartam gyógyítani, meg akartam érteni. Rengeteg munkát tettem bele, és teszek a mai napig. Azóta is kutatom a testet, a mozgást, az embert.
A kutatásaim és kísérletezéseim során elképesztő mennyiségű információval és technikával találkoztam. Mindegyik egy újabb szintjét hozta el a javulásnak, a fájdalom múlásának, a jóllét növelésének és a megértésnek. Folyamatosan tanulom, hogyan tudom szolgálni a testemet, és megadni neki, amire szüksége van.
A másoknak nyújtott segítség nap mint nap új színekkel gazdagítja ezeket a tapasztalatokat.
Ma már, ha nekem vagy másnak baja van, jó eséllyel tudom, merre érdemes elindulni. Nem csak tudásból, tapasztalatból vagy „agyból”, hanem belülről is, a test kérését meghallva.
Az elmúlt években a fő fókuszom a testtel való kommunikáción és kapcsolaton volt. Minden technika mögött – még ha szigorúan szöveti és tudományos is – azt figyeltem, hogyan beszélgetek a testtel, mit mond ő, és mit mondok én neki. A tánc és a szomatika adja ennek a fókusznak az alapját. Amellett, hogy jó tudni, mi hol van a testben – melyik szövet milyen ingerre hogyan reagál, melyik izom mit mozdít –, mindezt belülről is érezzük.
Bizony azt is érezzük, hogy mire lenne szükségünk, de előfordul, hogy nem értjük, nem tudjuk dekódolni az üzenetet, vagy nem tudjuk, hogyan reagáljunk rá.
Ahogyan minden kapcsolat, amibe minőségi időt és figyelmet fektetünk, a kapcsolat a testemmel elkezdett virágozni.
Pár hete, épp egy súlyos betegség utáni lábadozási időszakban, lefogyva és gyengén, hanyatt fekve, a radiátoron pihenő lábaimat megfogva, hasított belém az érzés: mennyire szeretem ezt a testet! A mozdulatait, a formáit, a bölcsességét.
Hálás vagyok neki, hogy újra és újra képes meggyógyulni. Hogy mennyi örömöt és élvezetet ad nekem mostanában. Csodálom, hogy mi mindenre képes!
Szeretek benne lenni, érezni minden porcikám minden mozdulatát, hagyni, hogy menjen, ahova jólesik. Figyelek, hogy halljam, amit mond, amit súg az élet minden területén. Jó tanácsokat ad!
Amikor úgy mozdulok, ami jó neki, akkor cserébe olyan élvezetet élek meg, amit csak így tudok elérni. Ezt csak együtt tudjuk megteremteni.
Az elmúlt hetekben voltak olyan táncos pillanataim, amikor valamiféle transz látogatott meg. Ez más. Ekkor is hagyom, hogy menjen, de nem úgy érzem. Kívülről nézem. Kicsit, mint 3 évesen. De most csodálom. Ilyenkor még erősebb és ügyesebb.
Egy reggel, egy szerelmes dal hallgatása közben, azt éreztem, hogy ez szerelem.
Egységérzés, kölcsönös figyelem és szolgálat, rajongás, tisztelet.
Vajon milyen minőségi fejlődést tudunk így együtt, szeretetben elérni a jövőben?....
Regős Ilona…
... I am dancer a movement coach and hands on practicioner. I help people to eleminate pain in the body. I research somatic ways to reach effortless movement. You can read my blog and find out more about my work here, on my website...
