getting into my body - testbe kerülni
It’s no longer hard for me to get out of my head. But it wasn’t always this way.
Leaving my body used to be easy—sometimes even desirable. In my thoughts, there was space—beyond worry and overthinking—a vastness where I could explore depths and heights, a kind of (illusory?) freedom. The world of ideas in my mind seemed like a better place than physical reality. At other times, I was pulled into fear, into circular, never-ending thinking that disconnected me from my body’s needs, desires, and wisdom.
My body wasn’t an easy place to be. It was weak, often unwell. Though I was called skillful, something always seemed to stand in the way of its full expression. Embodiment wasn’t a given.
Dance was always the bridge to my body.
What is dance? What isn’t? How do I know if I’m dancing or “just” moving?
I needed to discover the physical world for myself, to root into physicality, into earthly, material realities, so deeply that it became my passion and my calling. Since then, I’ve been exploring, questioning, searching. And I think I always will—for as long as I’m here, or maybe even beyond.
These days, “getting into my body” isn’t a challenge mostly. Because I have the tools. Because I’ve experienced what happens when I don’t neglect it. Because I’m curious. Because I give it time and attention. And in return, it gives me a sense of freedom sometimes and teaching me all the time.
Kiszakadni a fejemből? Mostanában már nem nehéz. De nem volt ez így mindig.
Elhagyni a testemet könnyű volt, sőt akár vágyott is. A gondolataimban volt tér, - az aggodalmon, a túl gondoláson túl - a mélységek és a magasságok bejárása valmiféle (iiluzórikus?) szabadságot adott. Az ideák világa a fejemben szebb helynek tűnt, mint a fizikalitás. Máskor beszippantottak a félelmek, a körkörös, sehova nem vezető agyalás, leszakítva a testem minden szükségletéről, vágyáról és bölcsességéről.
A testem nem volt könnyű terep. Gyenge volt, sokszor beteg. Bár ügyesnek mondott, de mégis valami mindig az útjában állt. A kiteljesedése nem volt magától értetődő.
A tánc volt mindig a híd a testemhez. Mi a tánc? Mi nem az? Honnan tudom, hogy táncolok, és nem „csak” mozgok?
Annyira kellett nekem felfedezni ezt, a testi világot, belegyökerezni a fizikalitásba, a földi, anyagi törvényszerűségekbe, hogy ez lett a szenvedélyem és a hivatásom. Azóta is kutatom, kérdezek, keresek. Szerintem mindig fogok, amíg itt vagyok, vagy tovább.
Ma már nem gond, hogy „testbe kerüljek”. Mert van hozzá eszköztáram, mert megtapasztaltam, hogy nem szabad elhanyagolni, mert érdekel, mert időt és figyelmet adok neki. Ő pedig megadja nekem a szabadság érzetét néha és mindig tanít.
Regős Ilona…
... I am dancer a movement coach and hands on practicioner. I help people to eleminate pain in the body. I research somatic ways to reach effortless movement. You can read my blog and find out more about my work here, on my website...
